2013. február 28., csütörtök

Chiang Mai napok - szakáll, virág és éjszakai piac


A dzsungeltúráról délután 5 körül érkeztünk vissza Chiang Maiba, Észak-Thaiföld legnépesebb, kétszázezres városába. A régi Lanna Királyság egykori központja olyan, mint Pécs thai kiadásban - hangulatában és kedvességében nagyon hasonlít. Thaiföld második központja Bangkok után, a thaiok elnevezésében az “észak rózsája“.  Egyetértek. Egy napot terveztünk - mondanom sem kell - itt ragadtunk.. :)

Szállásunk a “mesés” kategóriába tartozott - nem, nem azért, mert puccos volt - egy teljesen alap felszereltségű, hostel jellegű helyen szálltunk meg. De! A szállás alsó szintje nyitott volt, asztalokkal és fotelekkel, sarokban egy ágy, felette tv, középen akvárium, narancssárga halakkal. Az ágyon egy hatalmas fehér ételvédőháló, csak éppen nem kenyérre, hanem emberre méretezve a szúnyogok ellen, ami alatt többször láttunk szállodai alkalmazottat heverészni. :)  A lépcső korlátja szantálfából faragott, többször szagolgattam, hm.. isteni.., a kertben érdekes levelű fák ágai behajolnak a nyitott folyosókra, rajta madarak csicseregnek. Nincs ablaküveg - minek? :) Csak szúnyogháló.

A szállás elfoglalása után elindultunk a városba. A watok (wat=templomkomplexum, közösségi tér) díszesebbek és meghittebb a hangulatuk, mint Bangkokban, mellesleg rengeteg van belőlük, minden sarkon egy. Ahová elsőként beléptünk, egy szerzetes prédikált éppen, a többiek négy fegyelmezett sorban, egymás mögött a földön ülve, egyenes háttal hallgatták. A szerzetesek szigorú szabályok szerint élnek. A hívőktől kérnek alamizsnát - ebből tartják fenn magukat - minden hajnalban egy kis tálkával a kezükben sorban állnak az út szélén. Meglepő - és az európai mentalitástól eltérő - módon a hívők szép számban kelnek ugyanúgy hajnalban és adakoznak. Különleges élmény nézni ezt a reggeli rituálét (néha mi is korán keltünk egy-egy hajó, vagy busz indulásához). A szerzetesek a királyi család után a második legtiszteltebb réteg a társadalomban. Bármelyik férfi, sőt akár kisfiú is beállhat a rendbe - vannak szülők, akik ha 3 hétre is, de szerzetesnek adják a fiukat. Legtöbb tilalmuk a nőkkel kapcsolatos - a másik nem képviselőit nem érinthetik meg, közvetlenül a kezükből nem fogadhatnak el adományt, csak férfi révén, ezért még egy tömött buszon is figyelni kell arra, hogy ne ülj le vagy állj melléjük, mert az esetleges hirtelen fékezés akár kellemetlen helyzetbe is sodorhat titeket. :)  Beszélgetni viszont szabad velük - amit én egyszer sem tettem meg, annyira hatott rám a tilalom, hogy még megszólítani sem mertem őket. Bánom!

A következő wat előtt az utcán megállított minket egy tanár. (A tanárokat Thaiföldön nagyon megbecsülik.) A thai emberek egyáltalán nem gátlásosak, legtöbbször mosolyognak (vigyázat, akkor is, ha dühösek!) és cél nélkül leállnak veled csacsogni - itt azonban komoly oka volt az érdeklődésnek: Gábor szakálla. Tudni kell, hogy az ázsiai férfiak nem tudnak szakállt növeszteni, illetve nagyon lassan, akkor is csak igen gyéret.. Kérdezte Gábort, hány évig növesztette, több évig talán? Ez csak pár hét - volt ám ámulás-bámulás! Még bezsebeltünk tőle pár tippet a Chiang Mai-i látnivalókról, aztán elbúcsúzott, mert mennie kellett a gyerekekért az iskolába. Tovább sétálgattunk és egy szűkebb kacskaringós utcán odaért mellénk egy újabb thai ember - miközben leszakított az utcán egy virágot és szagolgatta. Elmesélte nekünk, hogy amikor ő még kicsi volt, negyven éve, az a fa, ahonnan szakította virágot, szintén kicsi volt még. A virág évében született, ezért az apukája, amerre járt a világban, mindenhonnan virágokat hozott a házhoz és ettől ő milyen boldog gyerek volt. Legszívesebben nyomtam volna egy puszit a fejére, olyan aranyosnak láttam. (Persze nem lehetett volna, mert a thaiok az ember fejét szent testrésznek tartják és tilos megérinteni, még a gyerekekét sem.) Felnőttként ügyvéd lett, éppen aznap Bangkokban tárgyalt. Kérdezte, honnan jöttünk. Mondtuk, Hungary. A válasz egy örömujjongás volt: aahh, Puszkasz, Puszkasz! Lelkendezve mesélt nekünk Puskásról, szívmelengető érzés volt ez a világ másik felén. Estefelé az állami turisztikai irodához értünk. Egy tibeti ember jött oda hozzánk és vajon miért?! Hogy megcsodálja a Gábor szakállát! Mondom, ezért már pénzt kéne kérni, csinálunk egy simogatót és letelepszünk.

Este irány az éjszakai piac, ami a thaioknál egy tipikus, szinte minden városban megtalálható közösségi tér. Hatalmas alapterület, árukkal roskadásig megrakott asztalok végeláthatatlan sora, utcai étkezdékkel, plázákkal és éttermekkel tarkítva, éjfélig nyüzsög az egész hely. A fákon lampionok és minden eladó - gyümölcs, kabátos hús, pálcikás rizskolbász - különféle színekben (!), számtalan édesség, ruha, táska, fafaragások, elefántos kulcstartó, amit akarsz.. Ha tudod, kerüld el a wc-ket, jaj.. De van McDonalds, ahol Ronald McDonald két kezét összeteszi maga előtt és thaiul üdvözöl: “wai”. Közlekedésnek ajánlom a robogót - szinte mindenki ezzel jár, és bár baloldali a móka, hamar meg lehet szokni.
Bizony, szívesen maradnék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése