2013. február 28., csütörtök

Chiang Mai napok - szakáll, virág és éjszakai piac


A dzsungeltúráról délután 5 körül érkeztünk vissza Chiang Maiba, Észak-Thaiföld legnépesebb, kétszázezres városába. A régi Lanna Királyság egykori központja olyan, mint Pécs thai kiadásban - hangulatában és kedvességében nagyon hasonlít. Thaiföld második központja Bangkok után, a thaiok elnevezésében az “észak rózsája“.  Egyetértek. Egy napot terveztünk - mondanom sem kell - itt ragadtunk.. :)

Szállásunk a “mesés” kategóriába tartozott - nem, nem azért, mert puccos volt - egy teljesen alap felszereltségű, hostel jellegű helyen szálltunk meg. De! A szállás alsó szintje nyitott volt, asztalokkal és fotelekkel, sarokban egy ágy, felette tv, középen akvárium, narancssárga halakkal. Az ágyon egy hatalmas fehér ételvédőháló, csak éppen nem kenyérre, hanem emberre méretezve a szúnyogok ellen, ami alatt többször láttunk szállodai alkalmazottat heverészni. :)  A lépcső korlátja szantálfából faragott, többször szagolgattam, hm.. isteni.., a kertben érdekes levelű fák ágai behajolnak a nyitott folyosókra, rajta madarak csicseregnek. Nincs ablaküveg - minek? :) Csak szúnyogháló.

A szállás elfoglalása után elindultunk a városba. A watok (wat=templomkomplexum, közösségi tér) díszesebbek és meghittebb a hangulatuk, mint Bangkokban, mellesleg rengeteg van belőlük, minden sarkon egy. Ahová elsőként beléptünk, egy szerzetes prédikált éppen, a többiek négy fegyelmezett sorban, egymás mögött a földön ülve, egyenes háttal hallgatták. A szerzetesek szigorú szabályok szerint élnek. A hívőktől kérnek alamizsnát - ebből tartják fenn magukat - minden hajnalban egy kis tálkával a kezükben sorban állnak az út szélén. Meglepő - és az európai mentalitástól eltérő - módon a hívők szép számban kelnek ugyanúgy hajnalban és adakoznak. Különleges élmény nézni ezt a reggeli rituálét (néha mi is korán keltünk egy-egy hajó, vagy busz indulásához). A szerzetesek a királyi család után a második legtiszteltebb réteg a társadalomban. Bármelyik férfi, sőt akár kisfiú is beállhat a rendbe - vannak szülők, akik ha 3 hétre is, de szerzetesnek adják a fiukat. Legtöbb tilalmuk a nőkkel kapcsolatos - a másik nem képviselőit nem érinthetik meg, közvetlenül a kezükből nem fogadhatnak el adományt, csak férfi révén, ezért még egy tömött buszon is figyelni kell arra, hogy ne ülj le vagy állj melléjük, mert az esetleges hirtelen fékezés akár kellemetlen helyzetbe is sodorhat titeket. :)  Beszélgetni viszont szabad velük - amit én egyszer sem tettem meg, annyira hatott rám a tilalom, hogy még megszólítani sem mertem őket. Bánom!

A következő wat előtt az utcán megállított minket egy tanár. (A tanárokat Thaiföldön nagyon megbecsülik.) A thai emberek egyáltalán nem gátlásosak, legtöbbször mosolyognak (vigyázat, akkor is, ha dühösek!) és cél nélkül leállnak veled csacsogni - itt azonban komoly oka volt az érdeklődésnek: Gábor szakálla. Tudni kell, hogy az ázsiai férfiak nem tudnak szakállt növeszteni, illetve nagyon lassan, akkor is csak igen gyéret.. Kérdezte Gábort, hány évig növesztette, több évig talán? Ez csak pár hét - volt ám ámulás-bámulás! Még bezsebeltünk tőle pár tippet a Chiang Mai-i látnivalókról, aztán elbúcsúzott, mert mennie kellett a gyerekekért az iskolába. Tovább sétálgattunk és egy szűkebb kacskaringós utcán odaért mellénk egy újabb thai ember - miközben leszakított az utcán egy virágot és szagolgatta. Elmesélte nekünk, hogy amikor ő még kicsi volt, negyven éve, az a fa, ahonnan szakította virágot, szintén kicsi volt még. A virág évében született, ezért az apukája, amerre járt a világban, mindenhonnan virágokat hozott a házhoz és ettől ő milyen boldog gyerek volt. Legszívesebben nyomtam volna egy puszit a fejére, olyan aranyosnak láttam. (Persze nem lehetett volna, mert a thaiok az ember fejét szent testrésznek tartják és tilos megérinteni, még a gyerekekét sem.) Felnőttként ügyvéd lett, éppen aznap Bangkokban tárgyalt. Kérdezte, honnan jöttünk. Mondtuk, Hungary. A válasz egy örömujjongás volt: aahh, Puszkasz, Puszkasz! Lelkendezve mesélt nekünk Puskásról, szívmelengető érzés volt ez a világ másik felén. Estefelé az állami turisztikai irodához értünk. Egy tibeti ember jött oda hozzánk és vajon miért?! Hogy megcsodálja a Gábor szakállát! Mondom, ezért már pénzt kéne kérni, csinálunk egy simogatót és letelepszünk.

Este irány az éjszakai piac, ami a thaioknál egy tipikus, szinte minden városban megtalálható közösségi tér. Hatalmas alapterület, árukkal roskadásig megrakott asztalok végeláthatatlan sora, utcai étkezdékkel, plázákkal és éttermekkel tarkítva, éjfélig nyüzsög az egész hely. A fákon lampionok és minden eladó - gyümölcs, kabátos hús, pálcikás rizskolbász - különféle színekben (!), számtalan édesség, ruha, táska, fafaragások, elefántos kulcstartó, amit akarsz.. Ha tudod, kerüld el a wc-ket, jaj.. De van McDonalds, ahol Ronald McDonald két kezét összeteszi maga előtt és thaiul üdvözöl: “wai”. Közlekedésnek ajánlom a robogót - szinte mindenki ezzel jár, és bár baloldali a móka, hamar meg lehet szokni.
Bizony, szívesen maradnék...

2012. április 4., szerda

koszonet

Koszonjuk, hogy velunk voltatok, nagyon jol esett, hogy ennyien kovettetek minket!

2012. március 28., szerda

utolso nap Bangkokban

nem ez volt eletem legjobb buszos utazasa es alvasa.. jegcsappa dermedve szalltunk le reggel fel 8 fele a buszrol Bangkokban, a busz ajtajanal a paras 38 fok arconvagott, mikozben alig lehetett leszallni a taxit tukmalo thaioktol. ujra itt.. :)) probaltunk meros taxit fogni, hogy ne legyunk atverve, de olyan tomeg allt taxira varva, hogy eselytelen volt. egy taxis odajott, mondtuk, hogy taximeteres kocsit szeretnenk, kirohogott es odebbment. igy maradt a tuk-tuk aranyaron, mert sietnunk kellett. Reggel 7re foglaltunk le egy kirandulast az uszo piacra, es mar igy is csunya kesesben voltunk. Kulonleges elmeny reggel tuk-tukkal keresztulhasitani Bangkokon, orulsz, ha kapsz levegot. :)
Nem gondoltuk volna, de az utazasszervezok megvartak minket, sot, meg a csomagjainkat is el tudtuk pakolni egy utazasszervezo irodaba. A turistak szallitasat es az utazasokat ketseg kivul profin szervezik.
Mivel annyit kestunk, hogy az osszes kisbusz elment az idoben, vagy kicsit keso turistakkal, szereztek egy autot, es minket + ket (szerintem) japan csajjal egyutt vittek minket az uszo piacra. Az elindulas utan husz perccel es az erosen kulvaros jelleg alapjan gyanus volt, hogy nem Bangkokban maradunk. Es valoban legalabb egy orat utaztunk Ratchaburiba. (A legkondi az autoban is ezerrel ment. Nagyon faradtak voltunk. Ezen a ponton en mar kevesebb erkedlodest mutattam az uszo piac irant, es hogy oszinte legyek, vagytam haza).
Megerkeztunk. Minden nagyon gyorsan tortent. Gyorsan mentunk, gyorsan be a piacra, gyorsan be egy csonakba es mar indultunk is a korutra. Az uszo piacot ugy kell elkepzelni, mint egy rendes piacot, csak az utak helyett csatornak vannak, es a csatorna szelerol es a hajokrol is arulnak. A kozponti reszen rettento nagy forgalom volt, mind-mind turista. Volt egy resz, ahol annyira feltorlodtak a csonakok, hogy egymast nyomtak, osszeszorultak, beszorultunk.. A csonakokrol is arulnak meleg etelt, a csonakban fozik! Az arusok fejen altalaban azsiai, kup alaku szalmakalap van. A tobbi arusnal ugyanazok az arucikkek, mint mindenhol szerte Thaifoldon, kicsi Buddha, legyezo, stb..
A csonakazas elso fele inkabb arrol szolt, hogy a csonakon evezo neni arusok ele vitt minket, aki behuzta a csonakon egy hosszu, fogas bottal, hogy kozel legyunk az aruhoz es mindenaron vasaroltatni akartak velunk. Mi nem vettunk semmit. Szerencsere a csonakazas masik felere kiertunk egy elhagyatottabb, szellosebb reszre, ahol mar inkabb lakohazak voltak. A csonakok evezosok es motoros hajtasuak voltak. Mi ugye evezossel mentunk es mikor egy motoros elhajtott mellettunk, a hullamok dobaltak. Szerencsere viz nem nagyon ert minket, mert minden kosz a csatornakban landol.. Ahogy elhaladtunk egy haz mellett, hirtelen visszafordultam, hogy jol latom-e, hogy egy ferfi egy rohadt nagy kigyot dolgoz fel egy pulton. Jol lattam. A hazak a csatornakra epitve nagyon erdekesek voltak. Mint Ko Panyin. Egy oras volt a csonakazas. Kiszalltunk es egy masik csatornahoz vittek minket, ujabb csonakhoz. Hova megyunk? Snake show. Mar megint! Ujabb csatornak kovetkeztek, ujabb colophazakkal. A csatornak itt mar surun benottek novenyekkel es szemet is boven volt. A kigyo showra nem mentunk be, mint kiderult, nem volt benn az arban, kulon kellett volna fizetni erte, igy Gabor se ment be, kint fenykepezgettunk. Kb. egy ora mulva indultunk kisbusszal vissza Bangkokba.
Egyenes a szallasra, tusolas! Kipihenve nem, de frissebben indultunk be a varosba. Mar nem volt eronk ujabb nevezetesseget megnezni, csak enni es nemi ajandekot vasarolni. Kicsivel kesobb mar szedultunk a faradtsagtol es a melegtol. Massziroztattam egyet, attol jobb lett.
Tiz bahtert lehetett lefenykepezni a kajaskocsin sorakozo kulonfele sult bogarakat. A Khao San road korul mozogtunk, annyira kaotikus es hektikus az az utca, hogy beleszedulsz. Megszolitanak, fabekakat brekegtetnek, kiabalas, zene, meleg, fust..
Kb. este 10-kor hazamentunk, osszepakoltunk es lefekudtunk aludni.
Mert holnap indulunk haza.

Kelloen le voltam zsibbadva ahhoz, hogy ne tudjak elbucsuzni Thaifoldtol lelekben, igy hat muszaj lesz visszamenni!! :))

2012. március 22., csütörtök

szállás tippek

Ha valaki menne, mi ezeken a helyeken laktunk, a legtöbbet tudjuk ajánlani. Tiszta, 2 ágyas, olcsó szobákat keresünk, sehol nem kértünk légkondicionálót, csak ventillátort (fan), mindegyik szobához tartozott fürdő wc-vel, volt ahol csak hideg víz volt.

Bangkok - KS House, 460 baht
Khao San úttól, a hátizsákos turisták paradicsomától nem messze, elég zajos, de olcsó. Csomagot eltárolják, van wifi, bár nem sikerült beüzemelni, vannak pc-k, és van mosoda is.

Chiang Mai - Namkhong Guesthouse, 200 baht
Nem találtam hozzá weboldalt, a cím 47 Thaphae RD. Soi 4. Changklan Muang, Chiang Mai 50100, email namkhongcm@gmail.com. Hangulatos hely kellemes utcácskában robogó kölcsönzőkkel, internet "kávézókkal", masszázshelyekkel, csendes, pár percre a belvárostól és az éjszakai bazártól. Mosattunk is, ingyen wifi is van.

Sukhothai - Sukhothai Guest House, 450 baht
Hangulatos, teraszos bungallók a városban, pár percre a piactól, egy dzsungelszerű udvarban. A szolgáltatások közül csak a sörvásárlási lehetőséget vettük igénybe.

Ko Tao - Tropicana Resort 400 baht
A sziget déli részén van egy kisebb öbölnél, központi helyen, a kikötőtől 1-2 km-re. Profi hely, étterem a tengerparton, masszázs, légzőpipa bérlési lehetőség, internet, mosoda. Vannak bungallók és házak is pár szobával, minden szobához tartozik terasz is.

Ko Pha Ngan, Thong Nai Pan - Pen's bungalow, 300 baht
A sziget legjobb öblének közepén található ez a kis "resort". A bungallónk néhány lépésre volt a tengerpartról, az étterem is közvetlenül itt van.

Ko Pha Ngan, Thong Sala - Phangan Villa, 500 baht
Jó kis hely, közel a kikötőhöz és a központhoz, közvetlenül a homokos parton, függőágyakkal, étteremmel, van wifi de nem ingyenes és pc-k is. Néhány nappal a telihold parti előtt voltunk, valószínűleg felsrófolták az árát.

Nakhon Si Thammarat - Teeny House, 400 baht
Nem találtam hozzá honlapot, mi ebben a városban nem találtunk olcsó szállást a booking.com -on, de az ázsiai megfelelőjén, az agoda.com -on sikerült. A Teeny House nem túl közel, de gyalogtávolságra van a központtól. A környék nem túl bizalomgerjesztő, de maga a hotel modern, nyugatias, tiszta, szinte kirí a környezetéből.

Ao Nang - belvárosi bungalló, 400 baht
A központtól néhány méterre a házak mögött valahogy megmaradt két bungalló, ezek egyikét kaptuk. A helynek a nevét nem sikerült megjegyezni. Ao Nang nagyon emlékeztet az európai tengerparti nyaralóhelyekre. TV-s, légkondis szobára próbáltak mindenáron rábeszélni.

Khao Lak - Fasai House, 400 baht
Nem messze a központtól, mégis csendes helyen van ez a nyugatias kis szálláshely. Barátságos, profi vendéglátók, van wifi, mosoda, pc ingyen használatra, masszázs, buszt foglaltak nekünk. A tenger és a strand kb. 15 perc gyaloglásnyira lehet. Címe 5/54 Moo 7 Kukkak Takuapa, Phangna 82190, email cím: ve_fasai@hotmail.co.th.

2012. március 20., kedd

utolso nap a tengernel

Ujbol kipakoltunk a szallasrol, ezuttal nincs visszaut.Reggel a szallasadonk ajanlasara a White Sand Beach-hez mentunk. Szinten hosszu feher homokos part, granitsziklakkal, amik felig eltunnek, ha jon a dagaly. Mikor megerkeztunk, meg apaly volt, aranyos kis rakokcskak sutkereztek a sziklakon.
Elindultunk a parton, ahol egy ido utan megjelentek a szallodas napagyas partok, igy visszafordultunk es letelepedtunk egy olyan szakaszon, ahol nem furdott senki es csak neha neha setalt el valaki, a parti etterembe ebedelni. Itt mi lettunk a tengericiganyok, epitettunk a vizes ruhaknak szaritot fabol, a Mariott es tarsaiban lako egyennapagyas sok kis gunther es jorgenson csak nezett. :)
Jott a dagaly es visszaneztunk a granitsziklakhoz, ahol delelott meg uldogeltunk, az mar viz alatt volt.
Atrobogoztunk a Coconut beachre, utkozben egy rendor tisztelgett nekunk :) A strandon ujbol elsetaltunk a tegnapi utvonalon, csak messzebb. Talalkoztunk a kagylorablo rakocskakkal es tobb doglott meduzaval is. Innentol fogva en mar nem szivesen uszkaltam volna ezen a partszakaszon - egyebkent nem is igazan lehetett volna, mert eleg sziklas-koves volt a talaj - ,mert a konyvben olvastam, hogy a meduza csipese eleg fajdalmas tud lenni, neha veszelyes is, 2002-ben ket turista meghalt valami azonositatlan meduzafajta csipesetol. Visszafele megalltunk a sved hobo hajos barataival beszelgetni. Buszken mutattak, hogy aznap hajnalban milyen nagy halakat fogtak, milyen horgaszbottal. Ittunk egy Chang sort naluk es elkoszontunk.
Ott, ahol tobb ember is furdott, nem mertunk bemenni a vizbe, mert fura dolgok utodtek a labunkhoz. Sosem fogjuk megtudni, mik lehettek azok, de a viz tobbek kozott a partra dobott egy rozsaszin muanyag kannat, aminek kokuszdio feje volt.. ?!? Ehhez nem tudok mit hozzatenni. :)) Altalaban elmondhato, hogy a szemet eltakaritasan meg van mit dolgozniuk, nem kulonben a pirospecsenyere egett turistaknak a gondolkodasmodjukon.
Hazafele uton egy elefantfarm mellett mentunk el. Meglattunk egy kiselefantot, igy bementunk. Itt is lehetett venni egy kosar banant etetni. A kiselefantot Peternek hivtak es ket eves volt es nalam alacsonyabb. Ezek szerint az elefantok lassan nonek. En azt hittem eddig, hogy egy eves korukig megnonek a vegleges meretukre, mint a kutyak vagy a macskak. Szegeny Peter egy meteres lancra volt kotve es nagyon elegedetlen volt, nyugos. Ha a Gabor nem idoben adta neki a banant, rikoltott egyet, nagyon vicces hangja volt. :) Vegul a gondozoja levette a lancrol es elvezette hatra a helyere. Remelem, ritkan van kikotve az egymeteres lanchoz. Nagyon sajnaltam szegenyt, hogy a hulye turistak miatt igy befogjak es rabsagban tartjak, mar nem vagyok ugy oda az elefantfarmokert.
Eljott az ido, hogy bucsut vegyunk a tengertol. Lementunk Hat Khao Lak fostrandjara es egy utolsot furodtunk a tengerben. Viszlat, pápá. De szomoru voltam. :(
Visszaerve a szallasra kapkodva osszeszedtuk magunkat es felszalltunk a buszra Bangkokba.
12 oras ut vart rank egy pingvineknek elohutott buszban. Nem ertem en ezt a logikat. 15 fokra lehutik a buszt es pledet osztogatnak. ?!? Nem lenne egyszerubb 23 fokot tartani es meg pledre sem kene kolteni? A legkondis fuvoka a fejunk felett nem zarhato el, igy reggelre garantalt lehetett az arcureggyulladas. De rajtam nem fognak ki! :) Tobben is atvettek a technikamat es a fejukre huztak a takarot.

tenger - bangkok 1:0

Hat Khao Lakba csak egy napra jottunk, hogy meg egyet furodjunk a tengerben es ezt a reszt is megnezzuk. Reggel bereltunk egy motort a felfedezokorutra. Sietnunk kellett, mert a buszunk indult fel 5kor Bangkokba.

Talaltunk egy cunami muzeumot. Kepek es tortenetek voltak kiallitva a katasztrofarol es kik hogyan segitettek. Videot lattunk arrol, hogyan keletkezik a cunami es volt egy masik terem, ahol a menteseket vetitettek. A falon tudomanyos magyarazatok, ismertetesek, mit tegyel, ha gaz van. A biztos jel a foldrenges, de ezt nem mindig lehet ott is erezni, ahova a cunami eljut. A masik biztos jel, ha a viz visszahuzodik, ekkor mar csak 15 perced van, hogy feljuss egy legalabb 30 meteres dombra, hegyre barmire, ami stabilan all. Legrosszabb esetben kapaszkodj egy eros faba. Elkepzeltem, milyen lehet az, amikor latod a hullamot, tudod, hogy nem jutsz fel mar sehova, de ott egy palmafa.. nem tudom, lehet-e ekkora erovel szemben eleg erosen kapaszkodni.. A hullam 885 km/h sebesseggel halad es altalaban tobb hullam erkezik, ezert ha talaltal menedeket, tobb oraig ott kell maradni. Ilyen erdekessegeket talaltunk a muzeumban. Nagyon sajnaltam oket, ahogy neztem a kepeket.

Mar lemondtam a tengericiganyokkal valo talalkozasrol, mikor rabukkantunk a tablara: Moken Community. Gyanus volt. Gabornak beugrott, hogy o olvasta, ez az egyik csoportja a tengeri ciganyoknak. Minden kivansagom igy teljesuljon!

A tengericiganyokat csao le vagy csao nam-nak hivjak a thaiok. Halaszatbol elnek, vidam, zeneszereto emberek, akik nomad eletmodot folytatnak, ide-oda vandorolnak a tengeren. Sajnos oket is eleri a modernizacio, kihaloban vannak, vagyis uton a beintegralodas fele, a tobbi Thaifoldon elo egyeb hasonlo kisebbsegekkel egyutt, pl. a negritok. A tengeri ciganyok hasonlo hazakban elnek, mint a thaiok, de szegenyebbek. Korbemotoroztuk a falut, de leszallni nem mertunk :). A haz alatti reszen uldogeltek egy csomoban es felbolydultak, mikor arra mentunk. Gyerekek futottak ki az utra. A boruk sotetebb a thaiokenal.

A terkepen kineztuk a Coconut beachet es jo otlet volt. :) Hosszu kilometereken at feher homokos palmafas strand, alig turistaval. A tavolban hosszucsonakok kikotve, es fust szall fel. Ilyen "sokpalmafas" strandon nem is voltunk eddig. Elindultunk a csonakok iranyaba. A homokban lattunk olyan rakokat, amik kagylo vagy csigahazba koltoztek es ezt vittek a hatukon. Ha kozelitettem vagy megkerdeztem toluk, hogy vannak, becsukodtak vagy elszaladtak, ilyenkor hattal elore futottak. :)) Lattunk meg nagy, zoldhatu rakokat sutkerezni.

Visszafele setalva megalltunk a hajosoknal. Par ember osszeverodve uldogelt a tengerparton, varva a turistakat, akiket hajozni visznek. A kidolt palmafakon uldogeltek, fuggoagyban heveresztek. Veluk volt egy sved hobo, akivel szoba elegyedtunk. A sveddel megbeszelgettuk, ki merre jart. O evente harom honapot tolt Thaifoldon, uh. tobbet tudott nalunk.. :) Ajanlott ettermeket es elmondta, hol elnek meg tengericiganyok - akik szerinte es a thaiok szerint is baratsagosak -, es megerositett minket, hogy a moken az egyik csoportjuk. Ranong (ez egy tolunk szaz kilometerre eszakra fekvo tenger melletti varos) kornyeken es a burmai vizeken elnek sokan. Gondolom ok kevesbe turistasodtak el. Eppen tintahalat sutogettek a tuzon, egy-egy karikat a kezunkbe nyomtak. Hat az fini volt am! Meg jo, hogy Gabor nem szereti igy megehettem az o reszet is. :) Szegeny, az elejen kuzdott vele illendosegbol, de en segitettem neki :)

Setalgattunk meg a parton, de ket perc alatt megjott az eso, muszaj volt visszaindulni a busz miatt, igy szarra aztunk a motoron. Minden nap esik az eso valamennyit, vagy tiz percet vagy fel orat, pillanatok alatt megered, nagy cseppekkel es nagyon esik, majd ujra kisut a nap. A ruhak nyirkosak, nehezen szaradnak a paras levego miatt, az agynemu is.

Fel 5kor indult a buszunk Bangkokba, de mire a szallasra visszaertunk, gondoltunk egyet, hogy maradjunk meg egy napot. Inkabb a tenger, mint Bangkok. (Bar a februari Foldgomb c. ujsag bangkoki cikkenek hanyagsagbol torteno el nem olvasasa megkonnyitette a dontest - elkerulve a melyik ujjamat harapjam dilemmat). Lemondtuk a buszt, Bangkoktol elvettunk egy napot, de holnap jo ido lesz! A motort ujra kellett berelni, mert leadtuk. A csaj nem sokat gondolkozott, elovette a delutan osszetepett szerzodest a szemetesbol, osszecelluxozta, adott egy kis arengedmenyt es vihettuk a motort. :)

Felpattantunk a motorra, irany a piac. Ajandekok keresgelese, alkudozas, kabatos hus, roti volt a program. Este megint leszakadt az eg.

Ma a 7elevennel lemertuk magunkat egy kinti merlegen 1 baht-ert. Gabor ot kilot fogyott, en meg nem :) Nem ertem, hogy csinalja, mikor komoly mennyisegu, am furcsa izu es kinezetu thai edesseget pusztitott mar el:)

fotók 2

Amellett, hogy igyekszem minden bejegyzéshez fotót feltölteni, itt egyben (illetve háromban) meg lehet nézni az eddig feltöltött képeket:

Bangkok - itt
észak; Chiang Mai, Sukhothai, stb. - itt
dél; tenger, szigetek, Nakhon Si Thammarat - itt

2012. március 16., péntek

filmek

Két olyan helyen is voltunk, amit a turistáknak egy-egy filmre hivatkozva adnak el. Az egyik ilyen hely "A Part" c. film helyszíne. (2000-ben készült, rendezte Danny Boyle, főszereplő Leonardo Di Caprio). A filmben nyugati hátizsákos turisták körében terjed a legenda egy paradicsomi szépségű partszakaszról Ko Samui és Ko Pha Ngan közelében egy szigeten. A valóságban Ko Phi Phi Leh szigetén forgatták a filmet, egy tényleg nagyon szép, szikláktól szinte teljesen körbezárt öbölben. Azóta ez az öböl, a Maya-öböl nagyon felkapott lett, naponta tucatnyi csoport látogatja. A film végig Thaiföldön, kis része Bangkokban, nagy része az emlegetett partszakaszon játszódik. Gondolom, mivel thrillerről van szó, jórészt nyomasztó a hangulata, nemigen adta vissza azt, amit mi éreztünk Bangkokban és a szigeteken. Kivéve néhány momentum, mint az utazás és a címszereplő partszakasz, annak a hangulata viszont nagyon ismerős volt. Szilvi is becsatolta már a trailert a Youtube-ról, én is idemásolom: http://www.youtube.com/watch?v=SoygPJevn-Q

A másik helyszín a Phang Nga öbölbeli James Bond szikla, ami még a térképeken is így szerepel. Valójában Szög-hegynek hívják, thaiul Ko Tapu, 40 méteres mészkőszikla, jellegzetes formával. "Az aranypisztolyos férfi" c. Roger Moore féle James Bond film egyik helyszíne volt a környék. Youtube link: http://www.youtube.com/watch?v=za-LCrEg5YQ - az elején a Phang Nga öböl és 9:20-nál a majdnem párbaj a sziklával a háttérben.

Itthon már meg is néztük az "Anna és a király" c. 1999-ben készült filmet, ami Thaiföld történelmébe ad némi betekintést. A sztoriban a romantikus szál elvileg Mongkut, azaz IV. Ráma (a király) fia angol tanítójának (Anna) naplója alapján készült, a politikai háttérsztori pedig kitaláció. Minden útikönyv toleráns és nyitott népnek írja le a thai embereket, akik viszont a vallásra és a királyi családra vonatkozó kritikát nem tűrik. Mivel a film szerintük nem mindig jó fényben tünteti fel a királyt, nem is engedték forgalmazni Thaiföldön. A forgatás is Malajziában zajlott, ennek ellenére én felismerni véltem a bangkoki Királyi Palota épületeit. :) A film igen látványos, valószínűleg jól visszaadja a korabeli állapotokat. Jelölték Oscar-díjra is "Lejobb jelmez" kategóriában. Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=xHPoKOi1XcM

Azt olvastam, hogy a legtöbb vietnámi háborút feldolgozó amerikai filmet is Thaiföldön forgatták. Közöttük "A szarvasvadász"-t, aminek az orosz rulettes jelenetét például Bangkokban. Jelenet: http://www.youtube.com/watch?v=lqakCa-MysE

A II. világháború idején játszódó filmbeli híd a Kwai folyón pedig Thaiföld területén van, szerveznek is ide Bangkokból kirándulást, de valójában Sri Lankán forgatták a filmet. Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=SFMmJMNRv-Q

2012. március 14., szerda

ujra itthon

egy laza 33 oras ut utan megerkeztunk, ujra itthon vagyunk.
Annyira megszoktam a kinti letet, a meleget, az arcokat, izeket, illatokat-szagokat, hogy furcsan erzem magam itthon :) (pikk-pakk el fog mulni, legkesobb hetfo reggel.. :))
Perec akkorara hizott, hogy ulve olyan, mint egy frissen sult cipo. :) Egy oraig duzzogott, aztan johetett a simogatas. :) Innen is koszonet a Perecrol valo gondoskodas resztvevoinek! :))

kakaslepesben

Vegre megszabadultunk Ao Nangbol! Reggel minibusszal vittek minket a Phang Nga obolbe, eszaknyugatra Krabi tartomanytol, ahol eddig voltunk. A Phang Nga obol szinten nemzeti park es hasonlo meszkosziklak tarkitjak mint Ko Phi Phi es kornyeket, viszont nincsenek strandok. Hosszucsonakkal indultunk a meszkosziklakhoz egy folyotorkolattol. A cel legfokepp a James Bond szikla volt. Ennel a sziklanal is forgattak Az aranypisztolyos ferfi c. James Bond filmet a hetvenes evekben. Ahogy bertunk a tengerhez, mangroveerdok kozott mentunk. A mangrove fa vedett, gazdag elovilaggal. A fanak leggyokerei vannak, apalykor a viz felett levegot vesznek fel. Utkozben mas sziklakat is lattunk, peldaul a Pudli hegyet, tenyleg kis fodros-bodros uszkar alakja van.

A James Bond szikla valojaban ketto szikla: a Khao Phing Kan - Tamaszkodo hegy, es Ko Tapu, azaz Szog-hegy. A nev talalo, alul elvekonyodott szikla, es nem lehet megkozeliteni az erozio miatt, igy csak a Tamaszkodo-hegyrol nezheto. Pontosan nem tudom, hogy mindketto vagy csak a Ko Tapu szerepelt e a filmben, de ezt is meg fogom nezni otthon. :) Bameszkodtunk egy darabig, de nem volt sok idonk. Visszamentunk a csonakhoz, de egy valaki kesett es nem tudtunk elindulni. A vezetonk mar nagyon ideges volt, valoszinu szidta mint a bokrot csak mi nem ertettuk, majd megjott a csavo. O, a tetkos rocksztar figura nem volt valami bizalomgerjeszto. Vegre elindultunk, mentunk vagy otven metert, mikor egy masik, idoben ott levo gyerek integett a parton, hogy ott hagytuk :)) A csaj akkor mar kiakadt, mint a kakukkosora. Bevittek minket a mangroveerdobe nezelodni, es atvittek minket csonakkal egy nagy meszkoszikla alatti barlangon. Ugy kell elkepzelni, hogy magas hegy, a labanal barlang, es atlatni a tololdalra.

Pihenni megalltunk a kenukolcsonzo allomasanal. A kenuturakat ket allohajorol inditjak. Kaptunk egy lila szorpot es fenykepezgettunk. Kozben a csintalan rocksztar baratunk egy jointot tekert fent a hajo tetejen es egy thai kenus alkalmazottal gyorsan megkotott baratsag alkalmabol el is szivtak. Jo kedve is kerekedett tole utana.

Ko Panyin ebedeltunk. Ko Panyi egy vizre epult colopfalu a Phang Na obolben. Van iskolajuk, focipalyajuk, mind colopre epulve. Allitolag Java szigeterol erkezett ket csalad leszarmazottai. Ketezren elnek a faluban es muszlimok. A kajat kb. tiz perc alatt lerendeztuk ketten a Gaborral, mert csak 45 perc volt nezegetni es mi olyan reszre akartunk eljutni, ahol kezdodnek az erdekessegek es nincs arus. Vannak viskok es vannak csilli villi hazak a faluban. Halaszatbol elnek. Az arusokon kivul nem nagyon baratkozosak. Gaborral megtortent a csoda, amit mar regen vart, husz baht fejeben a karjara ultettek egy majmot. Nagyon edesek voltak igy egyutt :)) A majmon egyebkent pelenka volt es ettol meg emberibbnek latszott.

Majmokbol sosem eleg, kovetkezett a Majom-barlang. Egy fekvo Buddha szobor es kulonfele meszkoalakzatok megtekintese utan vartuk a majmok felbukkanasat. En meg felmasztam egy magasabb reszere a barlangnak, a cel elott megkerdeztem egy csavot, erdemes-e tovabb masznom a lepcsoket, mi van fent, azt mondta semmi. Megfordultam szepen es lejottem. Lattam, hogy a Gabor lebiggyedt szajjal nezegeti a barlang szelen az erdot, mikor bukkannak fel a majmok, de csak nem jottek. Mire odaertem, mar egy-ket himbalozo ag sejtetett valamit. A bejaratnal tobb tiz kis majom bukkant fel. Gyorsan vettunk mogyorot, a fenykepezot beizzitottuk es johetett a majometetes! :) A pici majomtol az alfahim majomig az egesz banda megjelent es az osszes turista etette oket. A turavezetok meg fogtak a fejuket, hogy ebbol mikor lesz indulas..:) Egy pici majmot neztunk ki es neki adtuk a mogyorokat. Nagyon edes volt, ahogy a babakeznel is kisebb ujjaival kimarkolta a kezembol a mogyorokat. Egy sarokba bedobtam egy csomo mogyorot, vagy tiz majom odasereglett, lett is am balhe :) Akar az emberek, ha ledobnal kozejuk par milliot..:) Nehezen, de sikerult az osszes embert betuszkolni a majmoktol a buszba, es egy vizeseshez vittek minket, de az eso miatt senki nem furdott benne. Fenntartasaim vannak a thai vizesesekkel kapcsolatban, ez sem volt tobb egy-masfel meternel. :)

A busz Phang Nga varosaba vitt es mi kiszalltunk, nem mentunk vissza Ao Nangba. Ugy volt, hogy Phang Nga varosaban maradunk, de mivel ott strand kozel-tavol nincs es ugy ereztuk, nagyjabol a kornyeket kipipalhatjuk es alig maradt par napunk, kineztunk a konyvbol egy elvileg szep es csendesebb helyet egy kicsit eszakabbra az Andaman-tenger partjan, Hat Khao Lakot. A buszpalyaudvaron eppen tiz perc mulva indult busz oda, csatlakozassal Kok Loi-nal.

Busz helyiekkel. Ezt mar szeretem! Faj a szivem az illendosegbol nem keszitett kepekert. A busz egy kicsit utott kopott, de nincs nagy kulonbseg a hazaiaktol. Legkondi van, a thai zene pedig nem szol, uvolt. Egy kalauz csaj, eleg taho, szigoru arccal parancsolgat nekem: go! you!, mutogat es lokdos. Ha leszallnak hatulrol, feltolti a helyeket. Itt nincs kecmec. Van, ahol harman ulnek ket ulesben, egy csaj engen is odaenged mosolyogva. Fura harman ulni, de vicces.:) Mindenki nez, bazari majom hatas. Csak egy turista van rajtunk kivul, lathatoan felderul az arca, mikor meglat minket. Gyerekek alszanak keresztben a felnotteken. Igyekeznek minel szorosabbra zsufolni a embereket. Gyonyoru nagy barna szemu muszlim kislany, hercegnos csipkes, halvanylila kendoben. Ha ott szallnak le mint mi es elcsipem oket megkerem hadd fenykepezzem le. Nagyreszt egyenruhas iskolasok utaznak. Az egyik fiu mogott az ulesen egy masik kisebb, meg meg ketten az ulesen. Mint a kis majmocskak. Az ablakokon fuggonyok, kis bumszlikkal a vegen. Van, aki divatos, van, aki szegeny. Vekony nyurga fiunak mexikoi taxisofor stilusu napszemuvege van es himzett tarisznyaja. Egy, szerintem katona, is utazik a buszon. Annyira vekony, hogy az xxs-es egyenruha log rajta. Leszallt a hercegno kislany. :( De jo lett volna pedig megmutatni Nektek! Az informaciadas nem az erosseguk. Ha kerdezel toluk, valaszolnak, es ugy, mintha az, amit mondanak, szentiras lenne, aztan kesobb kiderul, hogy nem eppen. Ez rogton be is bizonyosodott ujra. A kedves kalauz lany elfelejtett szolni Kok Loinal, hogy le kene szallnunk a buszrol, itt lett volna a csatlakozas Hat Khao Lakba. Igy kotottunk ki Phuketen. Eloszor nem tudtuk, hogy hol vagyunk, mindegy volt, hol szallunk le, miutan kiderult hogy Kok Loit elhagytuk. Egy varosban tett le minket a busz. A kalauz csaj a vegen azert egy sorry-t odabokott. Kezdtunk kerdezoskodni, hogyan juthatunk el Kok Loiba es hol vagyunk most tulajdonkeppen. Phuketen voltunk, majdnem a kozepen. Nem akartunk ide jonni, de igy sikerult.:) A buszindulassal kapcsolatban mindenki mast mondott. Ebbol a buszmegallobol megy, a rendorseg melletti buszmegallobol megy, a buszpalyaudvarrol megy. Ha nem is tudjak a valaszt, soha nem mondjak azt, hogy nem tudjak. Jo jatek. Elindultunk a rendorseg fele, mert ezt az infot kaptuk legutoljara. Par meterrel odebb allt egy rendor es o mondta meg a jo valaszt, ahol voltunk eddig, onnan indul. Visszaindultunk, abban a pillanatban ment el az orrunk elott a busz. De a rendor leintette nekunk, nagyon jo fej volt. Es tudott rendesen angolul is. A busz pont a kok loi csatlakozasunk volt, lenyegeben az atszallast megoldottuk, csak mashol. Estere ertunk le. Hat Khao Lak egy kisebb, de a nemet es sved idosebb turistak altal felkapott hely. Hasonlit Ao Nanghoz, de valahogy kedvesebb. Hat Khao Lakot is elpusztitotta 2004-ben a cunami. Mindent visszaepitettek, ma mar nincs nyoma, csak egy muzeum es emlekmuvek. Szallast nagyon gyorsan talaltunk. Kaptunk ingyen vacsorat, kedvesek voltak. Es persze este ujbol esett az eso.

Mar annyira megszoktam Thaifoldon, hogy az otthoni kornyezet lesz furcsa:)

 


2012. március 13., kedd

hazaut

Reggel 5-kor keltunk, a gep 8.45-kor indult. Rendeltunk meg tegnap egy repteri transzfert, rendesen idoben kivittek. Jo ez a kis katari legitarsasag. Egesz finom reggelit rittyentettek es szeretem magam bevackolni az ulesbe, mert kozben lehet filmet nezni, es ha meg egyet szunditasz is, csak ugy repul az ido... 6 ora repules utan most Katar fovarosaban, Dohaban varunk 20 orat a holnap reggeli tovabbindulasig. Ebbol egy telt le. :)



A repteren van tv. Az elobb mondta be az Al Jazeera, hogy Magyarorszag penzugyi valsagban van, Orban Viktor kepevel a hatterben. :) Van ido az elmaradt beszamolokra is ..:)
Sok csadort latni, van, akinek csak a ket szeme latszik ki. A nok talpig feketen, a ferfiak feherben, fatyol es karika a fejukon - a nevet nem tudom az oltozetnek - csak egy puputeve hianyzik aloluk :)

2012. március 10., szombat

a part

Remenykedem benne, hogy tudjatok meg kovetni a bejegyzeseket. :))
Ao nangi szallasunkrol indultunk a turara Kho Phi Phire reggel 8-kor. Kb. 30an voltunk. Mivel Kho Phi Phi sziget, ezert hajoval vittek minket, speed boattal. A tengeren altalaban long tail boattal (hosszucsonak, fabol es muanyagbol leszul, a belseje engem a makadamiadiora emlekeztet) es speed boattal kozlekednek. Speed boatbol van nagy, zart es kb. ketszazan fernek el benne, es van kisebb, ahol kb. harminc - negyvenen, ez nyitott. Mi most a kisebbel mentunk. Rai Lehnel meg felvettunk embereket, akkor lattuk, milyen szep ez a felsziget, sziklas es csak hajoval megkozelitheto. Elso allomasunk a Bambusz sziget, Koh Phi Phitol par kilometerre talalhato. Egy pici kis sziget, korbe szep homokos tengerparttal. Kesobb tudtam meg, hogy a felso reszen tengericiganyok laknak, akikkel mindenaron talakozni szerettem volna. Roluk majd kesobb. Atmasztunk egy kis sziklaegyuttesen egy masik partszakaszra, majd vissza es indultunk tovabb
A tarsasag vegyes volt, egy hat fos muszlim fiatal csapat is volt velunk, lanyok kendoben, hosszu ujju polo es hosszu nadrag, rajta Beckhames polo. Ok igy is furodtek, kendostol, mindenestol. Aranyosak voltak es erdekesek.
Koh Phi Phi egy nemzeti park resze. Igazabol ket sziget: Koh Phi Phi Don es Koh Phi Phi Leh. Leh lakatlan, Donon zajlik az elet. A nyugati part, az Andaman tenger ezen partszakasza tobbek kozott a vizbol hirtelen kiugro szep es tobb szaz meter magas meszkosziklairol hires. A meszkosziklak alatt barlangok vannak, nemelyikben oskori barlangrajzokkal. Kho Phi Phi egy kiemelkedoen szep peldaja ennek, ezert is lett es lesz egyre felkapottabb. A barlangokban feszkel a tengeri fecske vagy kazari fecske. A madarpar himje rakja a feszket, legfokeppen a nyalabol, ami a levego hatasa megkot es atlatszo. Ebbol keszul a fecske vagy madaefeszekleves. A feszekbol egy kilo kb. ketezer dollar, ebbol mar gondolhatjatok, hogy nagy a hajciho korulotte. Kho PhiPhin egy barlang van, ahol feszkel a fecske, a Viking barlangban. A barlangot fegyveres orok vedik, ejszaka nem lehet kikotni ott. Parzaskor senkit nem engednek be a barlangba es csak engedellyel rendelkezok szedhetik le a feszkeket. Bambuszbol es kuszonovenyekbol keszitenek.letrat es szedik le a magasban talalhato feszkeket. Mielott felmasznak imadkoznak es aldozatot mutatnak be, tobben haltak mar meg a letrarol leesve, nem veszelytelen umoka ez. Orvvadaszok is mukodnek, termeszetesen..
Eloszor Leh partjainal alltunk meg, egyet buvarkodni, csak szemuveg es pipaval, nem merultunk. A szemelyzet etette a halakat igy odagyultek. Itt mar tobbet es szebbeket lattunk mint Koh Taon. Kb. otmeteres volt a viz, szep korallok, kagylok es sok sok szines hal. Kar hogy nem tudtunk a viz alatt fenykepezni. Megalltunk volna a Viking barlangnal, de oda sajnos nem mehettunk be. Korbehajoztunk egy oblot, amit magas meszkosziklak vettek korbe, a sziklak aljat kimosta a tenger ezerfele alaku kepzodmenyeket letrehozva. A turkizkek tengerrel egyutt kepeslapra illo kep volt. Itt is megalltunk buvarkodni. A hajorol ugrottunk be a vizbe. Ugyanaz a szepseg. Koh Phi Phi egyebkent vonzza a sziklamaszokat es a buvarkodokat is.
Kovetkezett az Ao Maya, Maya obol, vagyis A part c. film forgatasanak helyszine. Jo szeme volt annak aki kivalasztotta a helyszint! :) Turkizkek tenger, feher homokos part, atlatszo viz, korbe magas sziklak. Az eso eleredt es mire ide ertunk mar nagyon szakadt es hideg volt. Gyorsan beleugrottunk a vizbe, mert a viz viszont nagyon meleg volt. Sajnos igy rendesen korbe sem tudtunk nezni, alig lattunk vmit ettol az igazi tropusi nagycseppes esotol. Engem meg igy is lenyugozott, szivesen mennek vissza akkor amikor egy lelek sincs ott.. Szerveznek parton ottalvos turat ide, az sem lehet egy kutya dolog :)
http://www.youtube.com/watch?v=lBJ9MAectV0
http://www.youtube.com/watch?v=XQ0bo2qTp_Y&feature=related

Indultunk Koh Phi Phi Donra. Az eso zuhogott, a szel fujt es jokora hullamok dobaltak a rohadt gyorsan szaguldo csonakot, metereseket ugrott a csonak mikozben a szemedbe vagott az eso. Ijeszto volt. Volt aki nevetett hogy oldja a stresszt es volt aki befogta a szemet.
Boldogok voltunk, mikor Phi Phi Donon kikotottunk, de addigra mar mindenki gatyaig azott.
Ebedeltunk egy tomeges turista kajaltato helyen es ket orat kaptunk, hogy korbenezzunk. Volt a programban meg egy barlangrajzos majmos barlang, de az idojaras miatt nem mentunk el oda. Donon meglatszik a penzre ehes ember nyoma, az egyik utikonyv szerint egesz kis maffia.mukodik a szallodak tomkeleget letrehozo tulajdonosok kozott es a hatosagok nem mernek ellenuk tenni semmit.
Don egy sulyzo alaku sziget, a vekony resze egy vastag homokpad, szinten kiepitett, szallodakkal, barokkal. A 2004es cunami ezt a reszt teljesen letarolta, lattunk rola kepet kepeslapon. Meg a szallodak es a zsufoltsag ellenere is van valami baja a szigetnek. Nagyon sajnaltam, hogy nem mentunk Ao Nang helyett Phi Phire. Azt tudtuk, hogy nehez szallast talalni, mert hamar megtelik a sziget es nem akartunk kockaztatni. De megert volna par napot hogy reszletesebben felfedezzuk, arrol nem is beszelve, hogy itt is elnek tengericiganyok!!!!
Akik meg nem hagytak magukat megvenni es ragaszkodnak a teruletukhoz!!!! Jaj de faj a szivem hogy veluk nem talakozhattam.. Gabor pedig a kilatohoz szeretett volna felmenni, de arra sem volt ido. Setalgattunk a kozpontban.
Mar elore fostam a hazauttol ugyanis az eso ujbol eleredt es fujt a szel. Nyilt vizen mentunk, meg nagyobbak voltak a hullamok. Az a fajta hullam,aminek lapos a teteje, es latszik rajta az iszonyat ero. A viz bevert, alig lattunk, a hajo csak ugy tepett at a vizen es neha akkora erovel es olyan magasrol csapodtunk neki a viznek hogy azon gondolkodtunk hogyan nem torik ossze. Mondtam a Gabornak, hogy biztos a turistak szivatasara csinalja a kormanyos, aki egyebkent ott ult mellettunk csak a masik oldalon. Sokaig figyeltuk, de nem lattunk pajkos mosolyt az arcan. :)
itt egy kis video a szigetről:
http://www.youtube.com/watch?v=ESldStIKh6Q&feature=player_embedded

Este egy ujabb kirandulasra jelentkeztunk, ezuttal a James Bond sziklahoz. :)
Este teblaboltunk meg egyet Ao Nangban. Megtalaltuk Mr. Cock barjat. Mr. Cock egy mosolygos kicsi thai ember. A bar a jarda ket oldalan egy polc piabol es egy sor muanyag szekbol allt, ugy ultunk ott egymas mellett tizen, mint a madarak a villanypoznan. Sokan megalltak egyet inni nala mert sokkal olcsobban adta mint az ettermekben.
Beultunk egy utcarol nyilo zold falu etterembe is. Egy fiulany volt a pincer/no es hatcentis csotanyok futkostak a labunk alatt. :) Igazi Thaifold filing :)

kopangani bohoc tortenete

Az "uj sziget, uj kalandok" es a "nyugis nap" c. bejegyzeshez kapcsolodik a kopangani bohoc tortenete. A kopangani bohoc arrol ismerszik meg, hogy az orra piros, mert leegett. Egy esos ora utan megjelent a than sadeti strandon amikor epp oriasi hullamosk verdestek annak partjait. Dobaltak a hullamok, o pedig kiabalt es nagyokat nevetett. A helyi turistak sorra bukkantak fel es csatlakoztak a "hullamlovaglashoz". A strand megtelt elettel. Es mindez a kopangani bohocnak koszonheto. :)